Immár 13 éve, hogy Ben Affleck a Good Will Hunting forgatókönyvéért megosztott Oscar-díjat kapott képességeit elismerendő. A rossz nyelvek mégis azt rebesgették első rendezése, a Hideg nyomon (Gone baby gone) esetében, hogy ugyan elsült a kapanyél, sikerült összehoznia egy jó filmet, ám óriási kérdőjelek lebegtek a következő munkájának sikere felett. Nos, határozottan állíthatom, hogy fricskát adott az összes kétkedőnek és egy remek heist (vagyis rablásos) filmet tett le az asztalra, amely után kezd körvonalazódni, hogy rendezőként tán még nagyobb sikerre hivatott, mint amit színészként valaha is elérhetne.
Charlestown, Boston, Massachusetts. A rablások fővárosa – legalábbis a film eleji felirat szerint. A nagyrészt ír származású amerikaiak által lakott városrészben pontosan a fent említett iparágat űzi Doug MacRay (Ben Affleck) és bandája, ráadásul szervezetten és abszolút profi szinten, mértani pontossággal kivitelezve. Egy bankrablás után azonban Doug közelebbi kapcsolatba kerül az egyik hölgy alkalmazottal, Claire-rel (Rebecca Hall) – pont azzal az eggyel, akinek lehetősége lenne nyomra vezetni az FBI-t. Ugyan az utcagyerekből balhés keményfiúvá avanzsált, agresszív Coughlin (Jeremy Renner) – nem mellesleg a ’legjobb barát’ cím birtokosa – erősködik, hogy ne álljanak le a melóval, Doug azonban új életet kezdene immár az imádott nővel, távol az egyszerre szeretett és gyűlölt várostól. Ahogy az azonban lenni szokott a legtöbb heist filmben, még egy utolsó nagy hepajt be kell vállalniuk, mivel a helyi keresztapa szerepében tetszelgő fejes megfenyegeti főhősünket. „A rablás mellett szerintem érdekesebb, hogy ez a film egy srácról szól, aki meg akarja változtatni az életét. A szüleitől örökölt élettől szeretne elszakadni, illetve a várostól, ahol nem érzi jól magát többé.” – meséli Affleck a filmről.
Amitől túllép a film az egyszerű rabló-pandúr közhelyen, az a remek arányban adagolt dráma, krimi és akció trio. Ha épp nem egy autósüldözést, egy rablás kivitelezését vagy lövöldözést nézünk, akkor sem ül le a film, végig izgalmas és pörgős marad. Ebből látszik, hogy Affleck a drámai szálakhoz is kiválóan ért; mind a szereplők egymás közti viszonya, mind az az egyedi hangulatú, ír közeg, ahol a történet játszódik, magában foglal egy keveset az olasz maffia szervezettségéből és az angol hulliganizmusból, létrehozva egy lényegileg betyárbecsületre épülő alvilágot Boston szívében. Affleck így emlékezik vissza a városra, ahol felnőtt: „ A ’80-as és ’90-es években egy iratlan szabály volt érvényben ezen a környéken, úgy hívták, hogy a Csend Törvénye. Lelőhettél bárkit fényes nappal az utca közepén, akkor sem tanúskodott ellened senki. Eléggé veszélyes hely, de a közösség nagyon összetartó.” A tiszavirág életű, de itthon is vetített Donelly klán című sorozatra emlékeztetet a Tolvajok városa, legalábbis a hangulatát tekintve mindenképpen. A formátuma viszont – több külhoni és itthoni újságíró kollega egybehangzó véleménye szerint – a Szemtől szemben című klasszikusra hasonlít, ugyanis mindkét filmben a bűnöző kontra rendőr párharc kerül a középpontba, górcső alá véve a motivációkat és az életszemléletet. Ám míg a De Niro-Pacino kettős esetén az emlékezetes kávézós jelenet után kiderül, hogy a belső indítékok nem is különböznek annyira, addig ebben a filmben csak az egyik oldal hátterét ismertetik meg velünk, az FBI ügynök karaktere (Jon Hamm) kissé súlytalan marad.
A színészi játékról annyit, hogy számomra Jeremy Renner elvitte a showt. A korábban azombis 28 héttel később című filmben, illetve a tavalyi Oscar gálán taroló A bombák földjében is főszereplő színész tökéletesen hozza az öntörvényű, a barátságot vértestvérségként kezelő, már ecsetelt ír nehézfiút, külön rátéve egy lapáttal az alakításra azzal, hogy talán neki sikerült egyedül hihetően elsajátítania az ír akcentust. Pozitív színfolt Blake Lively játéka is a feslett erkölcsű, drogfüggő ex-szerető szerepében. A többiekkel sincs semmi probléma, az elvárható szintet mindegyikük bőven megüti.
Ben Affleck véleményem szerint sosem emelkedett ki képességeivel az átlagos hollywoodi sztárok dömpingjéből, azonban úgy látszik, rendezőként többre hivatott. Elsőre is sikeres filmet készített, másodikra viszont egy zsánerfilmhez tudott úgy nyúlni, hogy hiába láttuk már külön-külön az összes fordulatot más mozikban, ilyen gördülékenyen és egységesen levezényelni a Tolvajok városát, értő rendezőre vall.
