Hihetetlenül életszerű film arról, hogyan ér véget két ember között a szerelem, ami régebben az egész kapcsolatot mozgatta. Igazi modernkori anti-love sztori bravúros alakításokkal és hibátlan hangulattal.
Anélkül, hogy behatóbban ismerném Derek Cianfrance – eddig nem túl termékeny – rendezői munkásságát, az az érzésem vele kapcsolatban, hogy mintha megcsömörlött volna attól a szélmalomharctól, amellyel egy férfi-nő kapcsolat általában jár. Filmjében ugyanis nyoma sincs a reménynek vagy a megbocsátásnak, csupán a visszafordíthatatlan elhidegülés felé halad főhőseink viszonya. Cindy (Michelle Williams) és Dean (Ryan Gosling) fiatal pár egy vidéki kisvárosban, egyszerű munkákkal és nyugodt élettel. Együtt nevelik hat év körüli kislányukat. Házasságuk felett érezhetően ott lebegnek a megszokás, az érdektelenség és az eltávolodás árnyai, ám a mindennapi rutin és gyermekük egyszerűen eltereli figyelmüket arról, hogy végérvényesen elvesztették a kapcsolatot egymással.
Cindy és Dean néhány évvel korábban. A kissé elvont, egyszerűségével elbűvölő srác elkezdi csapni a szelet a karrierista, magának való lánynak. Szerelmük bohókásan bájos kezdete után – melyben utcán zenélés, sztepptánc, és mindenféle kevésbé nyálas ámde romantikus dolog helyet kap – hirtelen beüt a krach. Cindy véletlenül terhes lesz, de nem tudni, hogy a birkózó ex-pasi vagy Dean az apa. Bár egy kisebb balhét követően a lány úgy dönt, hogy elveteti a magzatot, az abortusz közben rádöbben, hogy egyszerűen nem tudja végigcsinálni és inkább félbeszakítják a beavatkozást. Mint utólag kiderül Dean óriási örömére, ugyanis eltökélt szándéka Cindyvel családot alapítani és leélni az életét…
Fájóan realista
A film legnagyobb erénye, hogy kíméletlen részletességgel mutatja be az elhidegülést két ember között. Minden egyes intim és hétköznapi pillanatot megragad, hogy kiütköztesse az férfitól eltávolodott nő hűvös reakcióit. A régen vicces dolgok már korántsem tűnnek annyira szórakoztatónak, az érintés már rég nem esik olyan jól, a finom elutasítások pedig csak egyre gyarapodnak. A rendező zseniálisan játszik az érzelmi palettánkon, ugyanis egyik jelenetben a friss szerelmeseket látjuk, ahogy a múltban önfeledten boldogok pusztán egymás társaságától, majd a vágás után a jelen érzelmi sivárságába dobnak vissza minket. A miértékre persze nem derül fény, mint ahogy a való életben sem tudjuk, hogy a meghitt eufóriából hogyan jutunk el a tökéletes közöny állapotába. Csupán a férfi izzadságszagú akarását látjuk, ahogy foggal-körömmel próbálja összetartani már rég széthullott házasságukat, és a nő elutasító ridegségét, ahogy legszívesebben kitörne a társas magányból.
Ryan Gosling jelenléte elképesztő a filmben, teljes egészében uralja a vásznat a csendes, egyszerű, de szerető férj karakterében és Michelle Williams sem marad el tőle egy pillanatig sem. Furcsa kémia működik a két színész között, ugyanis annak ellenére, hogy éppen harminc évet élt meg mindkettőjük, képesek elhitetni a nézővel egy inkább középkorúakra jellemző megcsömörlött, kifulladt szerelem történetét. A Blue Valentine egy modernkori kapcsolat portréja, csak éppen kifordítva.
