Akik anno John McClane vérfoltos trikóját és Van Damme tüdőig húzott gatyáját csodálták az ezerarcú Steven Segal-i tekintettel, és néha megpróbálkoztak a Rambo féle ajak lebiggyesztéssel, azok valószínűleg pontosan érzik mitől tökéletes az Expendables.
Stallone egy olyan old school, tesztoszteron szagú korlenyomatot hozott létre, amely méltán idézi a ’80-as évek macsó, kellően hímsoviniszta hőseit, az egyszemélyes bosszúhadjáratokat és a rajzszög egyszerűségű történeteket. Nincs ezzel baj, az akciófilmet nem elsősorban a sztorinak kell elvinnie – bár az utóbbi időben a Bourne-féle vonal érvényesült az igényes és fordulatos történetvezetéssel, karakterdrámával. Ha tökös akciófilm kell, akkor bizony a kevesebb néha több; bőven elég egy x ország y diktátora, aki sanyargatja a népet, egy nő, akit meg kell menteni, meg egy rakás arctalan katona, aztán pöröghet a bodycount. A „menstük meg a megszállt irodaházból a feleségünket” és a „nyírjunk ki mindenkit Afghanisztánban” séma sem volt sokkal bonyolultabb. Az alap harcos típusok mind jelen vannak: harcművész, nehézfegyverek, kések, pisztolyok – mindez a nézők változatos halálnemekre való igényét kielégítve. És a végtagok szakadnak, a fejek robbannak, a vér fröcsög, az ütéseknek van súlya, mi pedig gyermeki lelkesedéssel, maximum adrenalinnal ülünk a vászon előtt – pedig nincs kérdés, hogy ki fog nyerni a végén. Nem kellenek kimerítő háttérsztorik a szereplőkről, ki honnan jött, merre tart az életében, milyen lelki gondokkal küzd, nem életrajzi dráma ez, hanem egy rocknroll akciófilm! Az elmaradhatatlan badass egysoros poénok remekül ülnek, és a film sem veszi túl komolyan magát. Mint a gimi utáni kocsmázásnál, egymást húzzák a srácok, de utána azért vállt vállnak vetve gyűrik le az ellenséget.
Ennyiről kell szólnia egy ilyen filmnek, nem többről.
Barney Ross: What the hell's he doing?
Lee Christmas: Hanging a pirate.
Barney Ross: Don't be ridiculous. Gunnar! What are you doing?
Gunnar Jensen: Hanging a pirate.
Toll Road: That's seriously demented.
Stallone a Rambo-rehabilitáció után újra megcsinálta, amihez rendkívül ért, és úgy néz ki, hogy közmegelégedésre tette ezt, méltó emlékművet állítva egy egész korszakot meghatározó zsánernek. Az aggasztó az, hogy objektíven szemlélve szép dolog, hogy a nagy öregek összeálltak még egy utolsó húsdarálásra, de ki veszi majd át a stafétát, ha végképp leáldozik a csillaguk?! Kétségünk ne legyen, lesz az Expendables-nek folytatása, remélhetőleg a népakaratot is figyelembe véve Van Damme-al és Segallal, de hogy a következő tíz évben ki lehet majd hasonló ikonja az akciófilmeknek az egyelőre rejtély.
