Russel Crowe ezúttal a mindennapi hős szerepét magára vállalva próbálja kiszabadítani asszonyát a börtönből. Megunhatatlan történet, de ezúttal más szemüvegen át követhetjük végig a kálváriát.
A börtönből szök(tet)ős zsáner egyszerűen kimeríthetetlen ötletforrást nyújt a filmkészítőknek. Az akár erkölcsileg akár törvényileg igazságtalanul elvett szabadság visszanyerésére mindig kíváncsi lesz a néző, hiszen az elmaradhatatlan, felszabadító katarzis biztosan bekövetkezik a film végén. Helyre áll a rend, mindenki boldog. Ezt alátámasztandó, például egyéb érdemei mellett nem véletlenül a Remény rabjai az regnál már évek óta a felhasználók szerint az imdb.com netes filmadatbázis trónján, ezzel gyakorlatilag kijelentve, hogy a tömegízlés szerint ez minden idők legjobb filmje eddig. A tavalyi Törvénytisztelő polgárban is A következő 3 naphoz hasonlóan az előre megtervezett és mérnöki pontossággal kidolgozott börtönből kijutás volt a történet középpontjában, azonban előbbinél sokkal feszesebb tempóban, élvezhetőbben. De nem rohanok ennyire előre, lássuk a sztorit.
Brennanék átlagcsaládnak számítanak. Egy napon Lara (Elizabeth Banks) heves vitába keveredik egy vacsora során a főnökével, majd elhagyja az éttermet. Másnap a reggeli készülődés közben a családra ront a rendőrség, Larát a főnöke meggyilkolásával vádolják, majd börtönbe zárják. A férje, John (Russel Crowe) eltökéli, hogy mindenáron kiszabadítja ártatlan feleségét a fegyházból és ehhez egy immár többször szökött ex-fegyenc segítségét kéri (Liam Neeson). Mivel – ahogy nagy bölcsességgel kijelentik – „minden börtönnek van egy kulcsa”, John megkezdi A szökés című sorozatba illő szabadító-misszió tervezését (bár itt tetkó nincs), valamint a későbbi külföldre menekülés részleteit is kidolgozza. Innentől már csak maga a kivitelezés van hátra, amelynek kimenetele nem lehet kérdéses a tapasztalt filmkedvelőknek. „Érdekes volt ezt a szerepet játszani. Johnon egyre jobban elhatalmasodik a kétségbeesés, és ezzel együtt a tenni akarás. Az egész szöktetést azért teszi, mert szereti a feleségét. De ahhoz, hogy sikerüljön, azzá kell válnia, akit a felesége már nem tud szeretni többé.” – meséli karakteréről Crowe.
A mozi alapötlete egy 2007-es francia Pour Elle című filmre támaszkodik, amelyben a rendező szándéka szerint azt mutatják meg, ahogyan egy mindennapi fickó az igazságérzetétől és szeretetétől vezérelve emberfeletti erőfeszítéseket tesz azért, hogy feleségét kihozza a börtönből. Nos, az eddig csak sorozatokat rendező – bár kétségtelenül több remek filmforgatókönyvet jegyző – Paul Haggisnek ezt a lerágott csontnak tekinthető sztorit sikerült remakelnie, aminek témájával nem is lenne semmi probléma. Azonban az egyszeri, esendő ember viszontagságai és – urambocsá’ – szerencsétlenkedései egy akkora volumenű dolog kapcsán, mint egy menekülés tető alá hozása, csak akkor lesz érdekes, ha sikerül megragadni a drámát az emberi végén. Itt is inkább ez volt a cél, hiszen a micheal scofield-i értelemben vett végletekig kidolgozott és a manipulációval sem fukarkadó szökési-eposzt úgysem tudná megismételni. Más kérdés, hogy nem igazán sikerült megcsípni a drámai hangvételt annyira, hogy komolyan vehető legyen. Ettől függetlenül egyszeri nézésre kellemes szórakozás lehet a hasonló történetek kedvelőinek, hiszen Russel Crowe jelenleg van akkora formátumú színész, hogy szinte bármilyen filmet el tud vinni a hátán, kiemelve ezzel a középszerből, élvezhetővé téve azt.
